Romániában, október 6-7-én referendumon nyílváníthatunk véleményt a házasság pontos meghatározásának céljával. Már e kijelentés igazságértékén is lehet vitatkozni, hát még azon amit takar.

Nagyszerű pápánk van. Kettő is. Nagy szerencse – számomra mindenképp – hogy ők a mi pápáink és hogy egymást követően, átfedésben szolgálnak. Ketten együtt, életük képe egymás mellé téve olyan keretbe helyezi mindennapi problémáinkat amelyben könnyebben találunk kérdést és megoldást. Hogyan is képzelem ezt?

XVI. Benedek és a relativizmus diktatúrája

Joseph Ratzinger pápává választását egy frappáns összetétellel jelzett felismerésnek tulajdonítják. A „relativizmus diktatúrájának” keresztelte a posztmodern, komplex világunkban kialakuló igazságdifferenciálgatást amely által mintha megtagadtuk volna a hitet az egy és oszthatatlan igazban: ”Az egyház credója szerint vallott világos hitet olykor fundamentalizmusként bélyegzik meg, míg a relativizmusra sokan, mint a mai korban egyedül lehetéses magatartás formára tekintenek. A relativizmus diktatúrája van kialakulóban, amely semmit nem ismer el, ami végleges és egyedül saját akaratát és vágyát teszi meg mértéknek. A mi mértékünk azonban más: Isten Fia, a valóságos ember. Õ az igazi humanizmus mértéke. A felnőtt hit nem az, amely a divatoshoz és a legutolsó újdonság szeléhez igazodik, hanem az, amely erősen a Krisztussal való barátságban gyökerezik. A Vele való barátság tesz minket nyitottá a jóra, segít megkülönböztetni az igazat és a hamisat.”

Sokak szerint az akkori bíboros megjósolta a fakenews jelenség erősödését, nem mintha ez fontos lenne. Sokkal fontosabb hogy emlékeztet minket kihez, hová tartunk földi életünk során (is).

Ferenc a megtestesült egyház

Katolikus és nem katolikus követői egyaránt az egyház megtestesülését – jóságát – látják Ferenc személyében. Mindazt a szépet és az élet lényegére vezető morzsát amit a biblia felkínál, emberi pápánk személye integrálja egy követhető példába. Ugyanakkor Ferenc sok furcsa támadás célpontja, amelyek zavart és értetlenséget szülnek. Akkor hogy is van, mi történik? Pál apostol első levele a korintusiakhoz emígy fogja meg egyházunk lényegét:

„Az egyház Krisztus teste. A test ugyan egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja mégis egy test. Igy Krisztus is. […] Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Ám sok a tag, de a test csak egy. Nem mondhatja a szem a kéznek: "Nincs rád szükségem", vagy a fej a lábnak: "Nincs rád szükségem." […] Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, vele örvend valamennyi. Ti Krisztus teste vagytok s egyenként tagjai.”

A pápa aki bátran fogalmaz vitás kérdésekben – migráció, szexuális zaklatási ügyek, klímaváltozás, kizsákmányolás, üldöztetés – bízik a soktagu EGYházban, hogy mondandóját megértik a tagok, a néha pontatlan fogalmazás dacára is. Egy ujj ő amely sebekre mutat, ahol nem akarjuk észrevenni Istent. Nem relativizál,  azt mutatja meg ahonnan az igazság hiányzik. „Who am I to judge?”

A referendum népe

És itt vagyunk mi, akik szavazunk vagy sem. Nagyon sokan nagyon őszintén írták le véleményüket a kérdésben ami jó. Mégis alapvető élményem hogy a sok világos véleménynyílvánítás dacára mintha nem értenénk egymást. Egy test vagyunk tehát vagy sem? Képesek vagyunk kiszakadni önnön retorikai ketrecünkből, hogy az Isten képmására alkotott társunkban felismerjük az igazságra való vágyakozást?

Ufó azt mondja tagadja a családját a szenátus. „Az első rész tagadja a családomat. Azt állítja, hogy nem család. Mert nem vagyunk összeházasodva. Az ők dolguk, buták, ennyi, le van tudva. De a második rész sokkal jobban zavar, mert már sokkal gyakorlatiasabb dolog. Azt írják, jogunk van nevelni, oktatni a gyerekeinket. És kötelességünk. Hát, bejelentem, itt valami gikszer van. Amióta a gyerekeim oktatásával foglalkozom, egyre-másra csak akadályokba ütközöm, ütközünk. Semmi mást nem hallok a tanügy részéről, mint leépítés, leépítés, leépítés.”

Korinna szerint nem fogalmazunk pontosan mikor a feminizmust és a nemi szerepek kutatóit szélsőségekkel azonosítjuk. „Így, amit a „feminizmus” és „gender-ideológia” címszó alatt démonizálnak, az nem tükrözi a nők, illetve a nemi szerepekkel foglalkozó társadalomkutatók reális kérdéseit, hanem egy az esetleges szélsőséges megnyilvánulásokra épülő karikatúrát. Miközben a feminizmust zokszóként említjük, érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy a feminizmus nélkül a nők nem szavazhatnának (a népszavazáson sem!...), nem végezhetnének (felsőfokú) tanulmányokat, nem gyakorolhatnák hivatásukat/szakmájukat, nem tölthetnének be felelős szerepet a társadalomban, nem tarthatnának igényt azonos bérezésre azonos beosztás és teljesítmény mellett. […] Senki ne értsen félre. Meggyőződésem, hogy a család Isten nagy ajándéka az ember számára, és azért érdemes dolgozni. De a keresztények nem lehetnek egy korrupt párt propagandájának eszközévé vagy a manipuláció tárgyává. Nem ez az út a család erősítése felé.”

Czika Tihamér homofóbnak tartja egyházainkat. Ez egy kicsit elhamarkodott ítélet és csúnya általánosítás, de talán valós fájdalomra rátapintva teszi fel a kérdést: hány erdélyinek kell még szenvednie?

Szénégető István, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye családreferense közleményében azt a családmodellt félti amit kereső párok sokaságával együtt évek óta kutat és finomhangol, eredménnyel.

Ebben az összeállításban Gergely Balázs a jogi és politikai aspektusokat is tárgyalja „Való igaz, hogy ha a népszavazás érvényes és eredményes lesz, és bekerül az alkotmány szövegébe az a kiegészítés, hogy a család alapja egy férfi és egy nő szabad akaratából megkötött házasság, nem szerzünk, de nem is veszítünk jogokat. A jelen népszavazás pontosító, tisztázó jellegű. A jelenlegi szövegváltozat megfogalmazásakor még evidencia volt, hogy a jogalkotó a „felek” alatt egy nőt és egy férfit értett. Ma, a világ és Európa egyes társadalmaiban végbement változások miatt már nem az” […] Szerinte hibásan felvetett, félreértésekre okot adó kérdés az, hogy a referendumra elköltött 163 millió lejt esetleg más társadalmi prioritásokra kellene fordítani. „A helyzet az, hogy a népszavazásra fordítandó összeget nem lehet másra költeni. A népszavazás kiírásának megvannak a törvényi feltételei, amelyeknek az indítványozók egy állampolgári kezdeményezés formájában, több mint 3 millió aláírás összegyűjtésével bőven megfeleltek. Ebből kifolyólag a népszavazás kiírása és lebonyolítása kötelező érvényű. Ilyen alapon filozofálhatok arról is, hogy mi mindenre költhetnénk az államnak befizetendő adót, de ez vakvágány, és teljesen fölösleges. Arról nem is beszélve, hogy a népszavazás intézménye a demokrácia egyik fontos eszköze, amely által az emberek közvetlen módon beleszólhatnak a törvények alakításába”

Ugyanitt Veres Nagy Tímea kizárólag érzelmi reakciókat kiváltó politikai aktusnak tartja a referendumot: „Ha kivehetem a romániai jelzőt a megnevezésből, akkor azt mondanám, hogy családnak számít bármely, legkevesebb két, tetszőleges nemű és korú emberből álló közösség, akik magukat családként definiálják”. „Mókás”, hogy a nyelv mennyire előbb jár, mint a törvénykezés, hiszen tudjuk, hogy vannak barátok, akikre családként tekintünk, vannak felnőttek, akik „szülőnk helyett szülőnk” voltak, és még nem is említettük a háziállatokat, akikre sok gazda tekint családtagként. Egyszóval, a mindennapi szóhasználatban nagyjából bármilyen változatát ismerjük már a családnak, érdekes módon mégis, egy ilyen butaságnál ragaszkodunk valami valóságtól elrugaszkodott definícióhoz.”

Böjte atya véleménye: „Isten szent ajándéka vagyok, ugye, mert a Szentírás is úgy fogalmaz „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta oda érte”. A huszonegyedik században, én úgy látom, nagyon sokan identitáskrízissel küzdenek: de mindannyian Isten ajándékai vagyunk, egy simogatás, egy jó szó. Az ember azért van a világon, hogy embertársainak, de különösen a családban egy valakinek áldásává váljon, boldoggá tegye őt. Az Isten a Szentírásban is azt mondja: hogy a férfi elhagyja a családját és ragaszkodik feleségéhez, és vele egy test és lélek lesz. Tehát a Szentírás egyértelműen azt mondja, hogy a házasság férfi és nő között köttetik. Fontos az is, hogy a társak egymást, a másik vágyait és céljait megismerjék. A házasság és a gyermekvállalás ilyen tekintetben a beteljesedés. Isten nem egy fapados megoldást akar adni egy fiatalnak, ahol nincsenek meg ezek a lépések, nincs meg igazából a kiteljesedés. Mert az egy társas önzés. De ha ezeket az ember szépen végigjárja, akkor az maga a business class-on való utazás. Logikus, hogy én is leadok egy szavazatot a referendumon, első számú társadalmi prioritás a családi életre való felkészítés kéne hogy legyen, hiszen ennek hiányából „rengeteg fájdalom és szomorúság” adódik. Mennyi válás, mennyi veszekedés és árva gyermek van. Ennél sokkal több pénzt is elköltenék a referendumra, ha ezzel helyre lehetne ezt hozni”

A vélemények sorát Szilágyi Sándoréval zárnám, aki a Szénégető atya pontatlanságára (!) világít rá – a kezdeményező pontos felekezeti hovatartozására vonatkozóan – és a szekuláris és egyházi házasságok megkülönböztetését és tiszteletben tartását javasolja.

Láthatjuk tehát hogy színes és sokrétű vélemények formálódtak amelyek közül némely mintha egyértelműen kizárna néhány másikat. Akkor tehát Sanyi bácsi tanácsát követve meg kell adnunk a császárnak ami a császáré és Istennek ami az Istené és elvárni az egyháziaktól hogy ne ártsák magukat világi dolgokba? Ezzel a megoldással kapcsolatban felmerülhetnek kétségek. A már említett Benedek pápa még bíborosként oktatotta Samir Khalil Samir atyát a következő gondolat mentén: a keresztényeknek és muszlimoknak együtt kell dolgozniuk a szekularizált világ újravallásosításán. Mit is jelent ez egész pontosan?

Én magam nem próbálok a kérdésre válaszólni – igen vagy nem – mert a vita hevében már felégettünk (majdnem) mindent. Tágabb kérdéseket tennék fel. Például: meghalgatásra találnak az LGBT emberek egyházunk gyontatóiban? Mernek és tudnak Isten fele fordulni fájdalmukkal és másságukkal? Egyházunk a világban jár? A vallásukat nem gyakorlók értik az egyház rendkívűl alaposan kidolgozott tanítását? Hogy az az élet kibontakozásának megtapasztalására hív? Minél többet keresek és kutatok vélemények és válaszok között egyre árnyaltabbá válik minden. Néha sajnos kuszává is.

LGBT embertársaink

Tudásom és tapasztalatom az LGBT emberekről zéró. Nulla. Nem találkoztam soha deklaráltan „más” emberrel. Nem tudom hogy a prototipikus emberhez viszonyított másságukat biológiai, kultúrális vagy egyéb faktorok okozzák-e. Nem tudom mire van szükségük, mi a fájdalmuk.

Egy dolog biztos: rájuk is kiárad a JóIsten végtelen szeretete.

Bűn

A bűnről való eszmefuttatást mindig megelőzi a JóIsten határtalan szeretetéről való gondolkodás. Csakis ennek fényében beszélhetünk a bűnről is. Nemde ez a priori kijelentés hiányzik a mostani diskurzusból? A teremtő szeretető kegyelme mindenkire vonatkozik.

Már a bűn fogalma is megoszt minket. Ha jól értem katolikus értelmezésben a bűn fundamentuma hogy gától a jóra való szabadságban, Isten közelségének megtapasztalásában. Teremtettségünk célja az élet szépségének megélése. Mi tehát az LGBTk bűne? Hogy a szexualitásukat nem az élet gyarapításaának céljával élik meg? Hogy lemondanak arról hogy gyermeket hozzanak a világra? Szabad választásuk ez? Azok az összeházasodott prototipikus párok akiknek nem adatott meg a gyermekáldás ajándéka ugyanezzel a sebbel élnek?

A világ

Vajon értik-e, tudják-e az egyházon kívüli emberek mi történik belül? Vajon látják-e a majdnem 50 évvel ezelőtt kiadott Humanae Vitae enciklika lényegét, figyelmen kívűl hagyásának mai következményeit? A szexuális forradalom kapcsán VI Pál pápa által megfogalmazott fenntartások és következtetések felhívhatták volna figyelmünket az egyoldalú megközelítések veszélyeire. A szexualitás nem csak fiziológiai aktus. Pusztán testi kontaktussá való besorolása megállíthatatlanul vezetett a pornográfia terjedéséhez/degradálódásához, társadalmi kényszerek megjelenéséhez, fiatalok függővé válásához, a nők tárgyiasításához. Miért az az érzése az embernek hogy egyszerű fagylaltreklámok is szexuális töltetűek? A családpasztorációtól a fiatalok párkapcsolati felkészítő programjaikig ezen problémakőr tárgyalása óriási feladat.

Nem látom át pontosan milyen dogmatikai okok vezetnek az LGBTk megbélyegzéséhez, de valószínűnek tartom, hogy a szexualitás testi jellegének szekuláris túlhangsúlyozása és a szexuális forradalom dinamikája feletti aggodalom vezet sokakat elragadtatott kjelentésekre.

Egyház

Mi erdélyiek ha azt mondjuk egyház egy halom – lehetőleg fehér – papot és püspököt képzelünk el. Pedig az egyház kisebb részben fehér és kisebb részben klerikális. Mi laikusok is az egyház testének tagjai vagyunk. A CTEWC – Cathoilc Theological Ethics in the World Church – tagsága Szárájevóban rendezett kongresszusán például nagyobb részt laikusok és fele arányban nők vettek részt („lay men and women work collaboratively with priests and religious in the field. One third of the 421 participants in Sarajevo were women; of these, about 80 percent were lay women. The split was fifty-fifty among the male participants—half lay men and half ordained priests. In other words, most of the moralists attending CTEWC were laypeople.”)

Az idei ír referendum után – amely legalizálta az abortuszt az országban – a Vatikán egy különleges családkonferenciát szervezett Dublinban. Ennek az eseménynek meghívottja volt James Martin SJ, akinek legnagyobb erénye – mások szerint bűne – az LGBT katolikusok és egyházuk viszonyának tematizálása.

Lehet, nem James Martin a legjobb példa, hiszen magyar rendtársai is sok kérdésben vitatják álláspontját, de hirtelen nem találok más példát.

Tavaly részesültem a házasság szentségében. A felkészítő során magyarázta a házasságkötést szentesítő pap hogy ez az egyetlen szentség amit nem az egyházat képviselő személy szolgáltat ki, hanem a házastársak egymásnak. Miért tagadjuk meg ezt a jogot az LGBT közösségtől? Valószínűleg van magyarázat erre, a dogmatika nem egy logikai hiba. Van bennünk elég alázat, hogy végighallgassuk miért?

Sokan az egyház szemére vetik hogy amíg a tervezett alkotmánymodósítást támogatja nem tesz eleget a családok fejlődésének elősegítéséért. Ez badarság. Szénégető atya már a szüleim is hivatalos keretek között segítette a teljesebb családi életben haladni.

Legvégűl még azon is megdöbbenek mennyire furcsa "politikai" gondolkozásunk van. Valamiért úgy gondoljuk a szavazás (igen vagy nem) vagy a távolmaradás kiharcolása vagy a szekuláris-egyházi különválasztás megoldja a problémát. Mintha nem az embertársainkkal folytatott eszmecserre, az élet természetének megismerése vezetne el minket valahová, hanem az alkotmányba foglalt jog. Kereszténydemokrata, arisztokratikus, szociáldemokrata berendezkedések előnyeit és hátrányait vizsgálgatjuk, keresve a legmegfelelőbb szerveződési módot holott mindegyik javaslat legnagyobb hibája és erénye hogy emberek alkotják és irányítják. A vak jog-imádat elhiteti velünk hogy egyetlen lelkiismeretbeli kötelességünk betartani a szabályokat. Talán bele kellene írnunk az alkotmányba hogy a jót elmulasztani bűn?

E kérdés nagyon sok aspektusát nem értem, pedig szeretném, ehhez képest egy kicsit magamra vagyok hagyva. A budapesti Párbeszéd háza lehetőséget kínál vitás kérdések tisztázására és megértésére. Folytassunk mi is ilyen párbeszédet. Lehetünk egy test ebben a vitás kérdésben?