Csak magyarázható valahogy hogy még mindig iszom kevertet. Évente egyszer – egy hétig – a Prefiben, ami Gyimesközéplok és a tánctábor kultikus helyszíne. Nem kellemes, bár a törzsközönség nem panaszkodik. Ha kártyázunk megjegyzik, hogy a tromfot ki kell jelenteni. Erre mi kijelentjük, félszemű csángóval kártyáról nem vitatkozunk.„Már a zöld hullám se a régi” – veterán táncházzenész kolléga a kolozsvári dugóban. Mi kb. így a keverttel. Legelső gyimesi táborainkban még helyben készült. Ócska vodka egy kis áfonya sziruppal, vagy mi a branttal. Nem kényeztette az érzékeket, de akkoriban (is) szerettük az egyértelmű dolgokat. Egy ideje már instant, nem ízibe vegyített, tehát még borzalmasabb.

Dicső múlt

Bizonyosan nem elhanyagolható, hogy a kevert legszilajabb napjaink emlékével fonódott össze. Akkoriban a hajnalig muzsikálás után meztelen sörhassal és pelyhedző mellkassal fociztunk a vakmerőbb gyerkőcökkel – akik nem ijedtek meg összefüggéstelen mozgásunktól – talicskában tologattuk a gyengébb teherbírású bőgősöket és véletlenszerűen helyeztük el őket mit sem sejtő, zenével illendően ébresztett hajadonok ágyában. Nyugodtan hagytuk ott szunnyadni őket, hiszen biztosan tudtuk, hogy felkelésnél készségesen bemutatkoznak majd és biztosítják a befogadót az ellátás kifogástalan voltáról és a maguk részéről a legnagyobb megtiszteltetésről és jószándékról. Közben kevertet ittunk. Szép idők voltak.

Életképek a nagyvonalú értelemben vett jelenben

Funkció

Tinó táncházzenész koromban nem érdekelt a zene. Akartam tudni a zenét, vezetni a zenekart, nézetni magam a lányokkal. Funkcióba akartam kerülni. Ez talán megbocsátható – egyébként semmilyen szempontból sem fontos.

Segítség

A (táncház)zenész élet legnagyobb kihívása (kamara)zenélni másokkal. Ez néha – gyakran – problémát jelent. Sok kolléga válltig állítja, hogy ez a törékeny együttmuzsikálás hivatásunk legszebb jegye. Én a magam részéről remélem hogy ezen érzelgős mamlaszokat – persze pusztán formálisan-szimbolikusan – feláldozzák majd a végítélet napján egy vörösben oldódó maja piramis ormán, megindító szertartás keretében Wittgeinsteinnek: Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.

A prímás mellett álló zenészeket – és a bőgőst. A bőgősök zenészek kasztján kívülálló ként való említése általánosan elterjedt zenész és bőgős nyelvi fordulat. Oka pofon egyszerű: a zene létezési (elő)feltétele az egy (tám-esztám). A bőgő tehát alfa, origó, stb.. – Széken segítségnek mondják. Az elnevezés okát illetően csak annyit, hogy Erdélyben a prímás játéka a kíséret ritmusába fekszik bele, egy nagyon szofisztikált de borzasztó természetes függőségi viszonyt alkotva. Világos tehát hogy a kíséret nem elsősorban a prímás jólfésült lakájainak táborát jelenti, hanem olyan segítséget aminek léte és rátermettsége alapvető sőt elsődleges fontosságú. Ha tehát néptánctáborban egy jól sikerült illározás után sáncba dőlünk, ami nem feltétlen szégyenlendő, de biztosan kényelmetlen, jól gondoljuk meg mielőtt segítségért kiáltunk.

Turucki Guszti - az úri közönség mulat

Máréfalván muzsikáltunk éppen nagy buzgósággal, ment szépen a mulatság a maga medrében. Guszti bácsi a peremvidékről érkezett. Kezdetben visszafogottan illogatott, méregetett. Nem emlékszem a vadászat cserkésző folyamatára, csak a rohamra, ahogy Guszti bácsi elbődülte magát. Lehet, hogy az adott dallamot/szöveget ismerte, vagy csak éppen akkor szakadt el benne valami, ki tudja. Lassan átfúrta magát a körön, egészen az orrunk elé, ott hadonászott egy majd-üres sörösüveggel. Megkerülhetetlen mulatóvá avanzsált, azon kaptuk magunk, hogy egyik dallam után a másikat kéri, követeli. Próbáltuk kedvére tenni, szépen türelmesen. Az első szusszanás alkalmával meg is hívott minket az ötvenedik születésnapjára, borral báránnyal. Meghívását igyekezet nyomatékosan megtisztelőnek feltüntetni. Zsolti volt akkoriban a brácsás, családja profi gépesített-nagyiparos báránnyúzó hírében állt. Kompresszorral fújtak levegőt az állat bőre alá, hogy könnyebb legyen az irhájából kiugrasztani. Valószínűleg ezen tapasztalat önbizalmával kezdte noszogatni Guszti bácsit, hogy ne várakozzon a báránnyal az ötven éves születésnapjáig, mert Zsolti addig valószínűleg belehal a szerelembe – ezt is jobban kell érteni: mivel Zsolti nem kajtatott nagyon a lányok után mindenki tőle féltette a barátnéját. Akkoriban ígérték neki, hogy traktorral keresztül mennek rajta, hogy felnyársalják, stb... – és egyébként is hajnali 3-4kor már éhes az ember, hozza most a bárányt, majd az egyik gerendáról lelógatjuk, egy-kettőre elcsapjuk a vérét, tulajdonképpen már rakják is a tüzet a flekkennek. Kicsit nyugodtabban muzsikáltunk tovább mivel Guszti bácsi eltűnt, haza ment, elszégyellte magát a hiábavaló vetezkedése miatt. Könnyebb lett így, egy hebrenccsel kevesebb. Turucki Gusztit szétzúztuk.

A táncrend végén kicsapódik az ajtó, Guszti bácsi belök egy talicskát benne összekötözött lábú megszeppent bárány. Szétzúzott minket.

Icsán banda

Egyszer volt – ez nem jó, mert brácsásokkal esett meg – szóval eszter-esztámkor volt, hogy két nagyokos kolléga összekülönbözött. Az elöszőr szólaló ellentmondást nem tűrve kezdte, hogy a széki Icsán zene a legszebb. Ki mit nem tűr azt kap – bölcselet egy tetszőleges felcsíki kapufáról – tehát a későbben szóló ellenkezett. Eltartott egy ideig míg az első brácsás a sok bizonygatás közt feltette a kérdést: „miért ne volna az Icsáné a legszebb zene? Mert az már nem is zene!”

Nem világos, hogy a francba tudtak ennyire együtt muzsikálni apa és két fia. Máshol is zenéltek családi zenekarok, de nem ennyire.

Vajon létezik olyan fundamentalista táncházzenész irányzat ami ezt az egyneműséget a Szentháromságra vonatkoztatná? Biztosan nem mert mértéktudó emberek vagyunk. Nem keverjük a szezont a fazonnal. A legbátrabb feltevés egy matematikus kolompostól ered, miszerint egy vektoriális mennyiséget is három érték határoz meg: irány, irányítás, nagyság.

Jelen

Üldögélünk a Prefiben, viszolygó pofával erőltetjük – a kevertet – közben a föntiekre emlékezünk, ezeken vitatkozunk. Ha valamelyik elragadtatott okostojás felkiált „Proust a madeleine-ed. Már értelek!” a következményeket elkerülendő gyorsan veszünk egy kört a hiába megbántott helyieknek – prost [proszt] = hülye.

Okkal iszom kevertet. Persze nem ez a legfontosabb kérdés.